A fül nem hall és süketség

A halláskárosodás a hangok észlelésének képességének részleges (halláscsökkenése) vagy teljes (süketség) csökkenése. A WHO statisztikái szerint az emberek több mint 5%-a szenved halláskárosodástól és halláskárosodástól. Ha a hallásküszöb 26 dB vagy több, az a hallásanalizátor működésének károsodását jelzi. Teljes süketség esetén a beteg nem képes megkülönböztetni a 90 dB alatti intenzitású hangokat.

Mi a teendő, ha a fül nem hall, de nem fáj? Hallásproblémák esetén otoneurológus és fül-orr-gégész vizsgálja meg a betegeket. A szakorvos a halláskárosodás mértékének meghatározása után megfelelő konzervatív (gyógyszeres, gyógytorna) és műtéti kezelési módszereket ír elő.

Halláskárosodás és süketség

A halláskárosodást halláskárosodásnak tekintik, amelyben a 0 és 25 dB közötti tartományban nehéz a hangok és a beszéd érzékelése. A süketség olyan halláskárosodás, amelyet a fülkagyló közelében beszélt hangos (több mint 25-30 dB) beszéd észlelésének képtelensége jellemez. A hallásanalizátor diszfunkciójának problémája a jelenség elterjedtsége miatt különösen fontossá vált. Az előzetes becslések szerint több mint 350 millió ember szenved halláskárosodástól.

A halláskárosodást exogén és endogén tényezők okozhatják, amelyek befolyásolják a halláselemző készülék vagy egyes részei működését. A halláskárosodásnak van egy általánosan elfogadott osztályozása, figyelembe véve a halláskárosodás mértékét, valamint azt az időtartamot, amely alatt a károsodás kialakult:

1. vezetőképes hallásvesztés - a külső hallójáratban, a középső vagy a belső fül üregében lévő akadályok megjelenése okozta, ami a hangjel vezetési zavarához vezet;
2. szenzoros halláskárosodás - a fül labirintusának és a belső fül összetevőinek károsodása következtében következik be;
3. Az idegi halláskárosodást a hallóidegek károsodása okozza.

A hallásproblémák egyik leggyakoribb oka a fülbe helyezhető ("vákuum") fejhallgató gyakori használata.

A legtöbb esetben hallászavar lép fel az időseknél, ami a fülkagyló és a Corti-szerv csontszerkezetének degeneratív elváltozásaihoz kapcsolódik. A szenilis süketség (presbycusis) első megnyilvánulása 30 éves korban jelentkezhet, a magas frekvenciájú hangok érzékelésének enyhe gyengülésével.

A halláskárosodás veleszületett okai

A süketség öröklődik? A fül-orr-gégészek megfigyelései szerint a halláskárosodáshoz örökletes tényezők is társulhatnak. Azoknál a gyermekeknél, akiknek családjában szülei vagy közeli hozzátartozói süketségben szenvedtek, a halláskárosodás kockázata háromszorosára nő. A süketség gyakori veleszületett okai a következők:

• asphyxia születéskor;
• kritikusan alacsony születési súly;
• rubeola kialakulása egy nőben a terhesség alatt;
• a citosztatikumokkal való visszaélés a terhesség alatt;
• Gospell-kór (sárgaság) az újszülöttkori időszakban.

Az örökletes süketséget gyakran szenzorineurális rendellenességek okozzák, amelyek lehetnek nem szindrómás vagy autoszomális recesszívek. Az esetek 50% -ában a patológia kialakulása a connexin 30 speciális fehérjék szintézisében fellépő rendellenességekkel jár. A hallászavar kialakulásának jele, hogy az újszülött nem reagál a hangos hangokra.

A teljes süketség rendkívül ritka, ezért a halláskárosodás időben történő diagnosztizálása és kezelése hozzájárul az újszülöttek hallásának részleges helyreállításához.

A veleszületett süketség mérgezés miatt következik be, amelyet a várandós anya szervezetében fertőzések okoznak. A kóros méhen belüli fejlődés befolyásolja a halláselemző kialakulását, aminek következtében hallászavar alakul ki. Az influenza, a kanyaró, a mumpsz, a skarlát és más fertőzések a kóros folyamatok provokátoraivá válhatnak.

A halláskárosodás szerzett okai

Ha a fül fáj, és nem hall, ez a szerzett süketség kialakulását jelzi, amelyet a halláselemző gyulladásos folyamatai váltanak ki. Leggyakrabban a probléma a hallóideg és a középfül fő részeinek károsodásával fordul elő. A szerzett süketség leggyakoribb okai a következők:

• traumás agysérülés;
• antibiotikumokkal és citosztatikumokkal való visszaélés;
• az érzéksejtek leépülése idős korban;
• fertőzések a nasopharynxben és krónikus gyulladás a hallószervben;
• túlzott zaj a személyes audioeszközökből és speciális berendezésekből.

A funkcionális hallásvesztés gyakran a hallócsontok immobilizációja következtében következik be, ami a mineralizációjukkal jár. A kóros elváltozások összefügghetnek a tapadós, savós és gennyes középfülgyulladás kialakulásával.

A gyulladásos folyamatok idő előtti kezelése a lágy- és csontszövetek visszafordíthatatlan pusztulásához vezet, amely kizárólag műtéttel küszöbölhető ki.

Ha hallássérült, érdemes szakember segítségét kérni. A gyulladásos reakciók időben történő enyhítése elősegíti a szövetek regenerálódását és a hallásfunkció helyreállítását.

A süketség fokai

A süketség mértékének meghatározására a páciens audiometriai vizsgálaton esik át, melynek során a szakember nagy pontossággal meghatározza a hangérzékelés küszöbét. Patológiák hiányában egy személy 25 dB-ig terjedő frekvencián érzékeli a hangjeleket. Az ebben a tartományban lévő hangok megkülönböztetésének elmulasztása hallászavar jelenlétét jelzi.

A süketség fokai:

• 1. fokozat (enyhe) - képtelenség érzékelni a legfeljebb 40 dB frekvenciájú hangjeleket.
• 2. fokozat (közepes) - képtelenség érzékelni a közepes hangerősségű hangjeleket, amelyek frekvenciája legfeljebb 55 dB.
• 3. fokozat (súlyos) - képtelenség érzékelni a legtöbb hangot, amelynek frekvenciája legfeljebb 70 dB.
• 4. fokozat (nagyon súlyos) - képtelenség érzékelni a hangos hangokat, amelyek frekvenciája legfeljebb 90 dB.

Azokban az esetekben, amikor a fül nem hall hangokat, amelyek frekvenciája meghaladja a 90 dB-t, "teljes süketséggel" diagnosztizálják. Speciális hangerősítők használata nélkül a páciens nem képes érzékelni a beszédet és a nagyon hangos hangokat.

Diagnosztika

A hallási diszfunkció optimális kezelési módjának meghatározásához az otolaryngológus a páciens vizuális és audiometriai vizsgálatát végzi. Így megtudhatja a probléma okát, a halláselemző károsodásának mértékét és a hangérzékenységi küszöböt. Ha az egyik fülben a hallás elveszik, a következő módszerek használhatók a patológia diagnosztizálására:

1. otoszkópia;
2. Rinne és Weber tesztek;
3. beszéd audiogram;
4. CT vizsgálat;
5. timpanometria;
6. autoakusztikus emisszió mérése.

A diagnózis felállításakor az orvos különbséget tesz a hangérzékelő apparátus diszfunkciója (szenzorineurális halláscsökkenés) és a hangvezető apparátus patológiája (konduktív halláskárosodás) között. A hangjelzések csont- és légvezetésének összehasonlító elemzése lehetővé teszi a halláskárosodás kulcsfontosságú okának és ennek megfelelően az optimális kezelési módnak a megismerését.

Konzervatív kezelés

Az egyik fül süketségét rendszerint fertőző betegség kialakulása okozza a hallóelemző fő részeiben. Az akut és krónikus gyulladások kezelésére tüneti és patogenetikai hatású gyógyszereket használnak, amelyeket intramuszkulárisan, orálisan vagy parenterálisan juttatnak be a szervezetbe. A konzervatív terápia keretében a következők alkalmazhatók:

• nootropikumok ("Lucetam", "Pentoxifylline") - elősegítik a hallóelemző szöveteinek fokozott vérellátását, ami befolyásolja az érintett sejtek regenerációjának sebességét;
• antibiotikumok ("Amoxiclav", "Supraks") - enyhítik a gennyes gyulladást a kórokozók elpusztításával;
• antihisztaminok ("Furosemide", "Zyrtec") - csökkentik a puffadást, ami hozzájárul a transzudátum kiürítéséhez a fül üregéből;
• B-vitaminok (Benfotiamin, Milgamma) - felgyorsítják a hallóidegek szigetelő hüvelyének helyreállítását, ami befolyásolja a hangjelzések idegvezetését.

A fülpatológiák átfogó kezelése magában foglalja a fizioterápia alkalmazását, amelynek főbb részei:

1. lézerterápia;
2. elektrokoaguláció;
3. fonoelektroforézis;
4. ingadozó áramok.

A fizioterápiás eljárások normalizálják a szöveti trofizmust, ami felgyorsítja a hámképződést a léziókban.

Sebészet

Mi a teendő, ha a fül nem hall a gyógyszeres kezelés után? Tartós hallásvesztés esetén sebészeti kezelési módszereket alkalmaznak. A műtéttel teljes hallásvesztés esetén is helyreállítható a hallásfunkció. A patológia kiküszöbölésére a következők használhatók:

• cochleáris beültetés - olyan művelet, amelynek során a fül labirintusába egy elektronikus rendszert telepítenek, amely biztosítja a hallóidegek szükséges stimulációját;
• tympanoplasztika - a hallócsontok normál helyének és a fülmembrán integritásának helyreállítására irányuló művelet;
• hallókészülék - megfelelő hangerősítő (hallókészülék) kiválasztása és beszerelése.

A hangjelzések vételéért felelős szőrsejtek többségének elhalásával a süketség sebészi kezelése hatástalan lesz.