Mindent a halláskárosodásról

Halláskárosodás - a suttogó beszéd és az alacsony amplitúdójú hangok megkülönböztetésének képességének elvesztése. A maradandó halláskárosodást halláskárosodásnak nevezik, és a súlyossága az enyhétől a nagyon súlyosig terjed. Ha a hallásanalizátor nem képes érzékelni a 90 dB-nél kisebb frekvenciájú hangokat, teljes süketséget diagnosztizálnak, amely műtéttel vagy hallókészülék felszerelésével megszüntethető.

A halláskárosodás mértékét audiometriai vizsgálatok során határozzák meg, melynek lényege a hallóreceptorok érzékenységi küszöbének meghatározása. Patológiák hiányában egy személy 0 és 25 dB közötti frekvencián érzékeli a beszédet és a hangokat. Ha a hangérzékelő rendszer 25 dB vagy annál nagyobb hangjeleket észlel, halláskárosodást diagnosztizálnak.

A halláskárosodás típusai

A tartós halláskárosodást, a kóros elváltozások okait és besorolását az egyik vagy mindkét fülben hallási zavarok kialakulására panaszkodó beteg audiometriai vizsgálata során határozzák meg. A halláskárosodás típusa attól függ, hogy a kóros folyamatok melyik osztályon találhatók. A hallóanalizátor szerkezetének fiziológiai és anatómiai jellemzői szerint két fő részből áll:

1. hangvezető - biztosítja a hangjel továbbítását kívülről a receptorrendszerbe a középső és külső fül fő szakaszain keresztül;
2. hangérzékelés - a környezeti hangok energiáját idegimpulzusokká alakítja át, ami a fülkagyló főbb részeiben, a kéreg alatti központokban és az idegsejtekben a hullámok fizikai rezgésének modulációjának köszönhető.

Ezzel a besorolással összefüggésben a hallási diszfunkció kialakulásának okai lehetnek:

• jogsértések a hangvezetési osztályon;
• jogsértések a hangérzékelő osztályon;
• kombinált rendellenességek mindkét osztályon.

A hallásvesztés típusának meghatározásához a szakemberek szubjektív audiometriai vizsgálatokat végeznek, amelyek során meghatározzák a csont- és a levegő által vezetett jelek hallhatóságának szintjét. Így megállapítható, hogy a hallásanalizátor mely részein lépnek fel olyan zavarok, amelyek miatt meghatározzák a halláskárosodás típusát és az azt követő kezelési elveket.

Osztályozás

A részleges hallási diszfunkciót a halláselemző készülék képtelensége határozza meg érzékeli és feldolgozza az alacsony frekvenciájú és amplitúdójú hangjeleket. A halláskárosodások modern osztályozása jelzi, hogy a hallórendszer mely patológiái váltották ki a halláskárosodás kialakulását:

• vezetőképes - a hangjel blokkolása miatt jelennek meg a hallóelemző hangvevő szakaszának szintjén, és fizikai akadályok kialakulása jellemzi granulátumok, transzudátumok, füldugók stb. formájában;
• neurális - az agy bizonyos részeinek képtelensége a halláselemzőből származó idegimpulzusok feldolgozására; a hallási diszszinkrónia kialakulásával az elektromos impulzusok félreértelmezhetők, ami az audiológiai hallucinációk oka;
• érzékszervi - akkor jelennek meg, amikor a szőrsejtek meghalnak, ami a hangjelek feldolgozásának lehetetlenségéhez vezet a fül labirintusában;
• szenzorineurális - a szőrsejtek szintjén fellépő rendellenességek és az elektromos impulzusok feldolgozása miatt az agy megfelelő részeiben;
• kombinált - kevert típusú halláskárosodás, amelyet szenzorineurális és vezetési rendellenességek kombinációja jellemez.

A szenzorineurális patológiák kialakulásával szinte lehetetlen helyreállítani a hangok hallásának képességét 25 dB-ig.

A hallási diszfunkció okai

Melyek a halláskárosodás fő okai? A halláskárosodás lehet veleszületett vagy szerzett. Kialakulása számos exogén és endogén tényezőnek köszönhető, amelyek a halláselemzőben a hangérzékelő és hangvezető részlegek szintjén patológiák kialakulásához vezetnek.

A szakértők a következőket sorolják a veleszületett halláskárosodás fő okai közé:

• örökletes hajlam;
• nem örökletes genetikai jellemzők;
• abnormálisan alacsony születési súly;
• a sárgaság átadása az újszülöttkori időszakban;
• születési asphyxia és nehéz szülés;
• ototoxikus gyógyszerek alkalmazása a várandós anya által.

A hallászavar megszüntetése csak újszülöttnél a halláselemző fő részeinek normál szerkezete esetén lehetséges.

Leggyakrabban a hallászavart idősebb betegeknél figyelik meg, és a következő okok miatt következik be:

• a nasopharynx fertőző elváltozása;
• krónikus gyulladás a fülben;
• citosztatikumokkal és antibiotikumokkal való visszaélés;
• súlyos sérülés a koponya alján;
• az érzékszervi sejtek életkorral összefüggő degenerációja;
• erős zajnak való kitettség;
• az audioeszközök rendszeres hallgatása fejhallgatóval.

Leggyakrabban a hallászavar az agyhártyagyulladás, rubeola, influenza és kanyaró irracionális és idő előtti kezelésének hátterében alakul ki.

A halláskárosodás mértéke

A halláskárosodás a 25 dB-ig terjedő frekvenciájú hangjelek észlelésének képtelensége. A halláskárosodás kialakulásának mértéke azonban attól függ, hogy a hallószerv fő részei milyen frekvenciájú oszcillációkat észlelnek és dolgoznak fel. Ebben a tekintetben létrejött a halláskárosodás nemzetközi osztályozása, amely a hallási diszfunkció 4 fejlettségi fokát írja le:

• 1 fok (gyenge) - 25-40 dB feletti frekvenciájú hangrezgések érzékelésének képessége;
• 2. fokozat (közepes) - az átlagos intenzitású, 41-55 dB-nél nagyobb frekvenciájú hangrezgések érzékelésének képessége;
• 3. fokozat (súlyos) - a nagy intenzitású, 56-70 dB frekvenciájú hangrezgések érzékelésének képessége;
• 4. fokozat (nagyon súlyos) - a nagyon nagy intenzitású, 71-90 dB-nél nagyobb frekvenciájú hangrezgések érzékelésének képessége.

Fontos! Észrevehető halláskárosodás esetén szakember vizsgálatára van szükség. Ha a szőrsejtek pusztulását nem állítják meg időben, akkor sebészeti kezelés után sem lehet helyreállítani a hallásfunkciót.

Ha a beteg nehezen érzékeli a 90 dB feletti hangjelzéseket, süketséget diagnosztizálnak. A hallás részben csak orvosi és sebészeti kezelés után állítható helyre.

Genetikai rendellenességek

Hagyományosan a főbb genetikai eredetű halláskárosodást két kategóriába sorolják: szindrómás és izolált (nem szindrómás). A szindrómás rendellenességek főként exogén tényezők, például fertőző fül-orr-gégészeti betegségek hatására fordulnak elő. Az orvosi gyakorlatban szokás megkülönböztetni a hallási diszfunkció számos fő szindrómáját:

• Usher-szindróma - a vizuális és hallási diszfunkció egyidejű kialakulása;
• Jervell-szindróma - halláskárosodás kialakulása a szívritmuszavar hátterében hosszú QT-intervallum előfordulásával;
• Waardenburg-szindróma - a hallóanalizátor hibáinak megjelenése, amely fokozott pigmentációval jár;
• Pendred-szindróma - tartós halláskárosodás a pajzsmirigy-hiperplázia hátterében.

Megjegyzendő, hogy a halláskárosodás típusai nagyban függenek attól, hogy a mutációs változások során melyik gén sérült meg. Szakértők szerint ma már több mint 100 gént ismernek, amelyek károsodása elkerülhetetlenül maradandó halláskárosodáshoz vezet. Az esetek körülbelül egyharmadában a genetikai hallászavar a 35delG vagy GJB2 gén mutációira vezethető vissza.

Diagnosztika

A legkisebb halláskárosodás esetén a szakértők azt javasolják, hogy otolaryngológust vizsgáljanak meg. A halláskárosodás kialakulását kiváltó okok időben történő megszüntetése hozzájárul a hallás teljes vagy részleges helyreállításához hallókészülékek és cochleáris implantátumok használata nélkül. A halláskárosodás mértékének és a szőrsejtek érzékenységi küszöbének meghatározásához a betegnek a következő típusú vizsgálatokat kell elvégeznie:

1. hangvillák;
2. tonális audiogram;
3. otoneurológiai elemzés;
4. hallási potenciálok regisztrálása;
5. impedancia mérés;
6. komputertomográfia;
7. Doppler ultrahang.

A halláskárosodás formájának pontos meghatározása után a szakember gyógyszeres vagy fizioterápiás kezelést ír elő olyan gyógyszerekkel, amelyek javítják a hallószervben lévő szövetek vérellátását, megszüntetik a gyulladást és felgyorsítják a regenerációs folyamatokat. A lágy- és csontszövetek visszafordíthatatlan morfológiai elváltozásainak stádiumában sebészeti beavatkozásra lehet szükség, ideértve a deformálódott hallócsontok pótlását, cochleáris implantátum beültetést stb.

A fül-orr-gégészeti orvoshoz fordulás oka

A gyógyszeres kezeléssel nehezen reagálható tartós halláskárosodás kialakulásának oka a szakorvosi segítség késedelme. Nem halaszthatja el az otolaryngológus látogatását, ha a következő tüneteket észleli:

• zaj a fülben;
• folyadék túlcsordulásának érzése a fülben;
• visszatérő fülfájdalom;
• fájdalmas érzések tapintással;
• a suttogó beszéd homályos észlelése.

A hallási diszfunkció jelenlétét a beszélgetőpartnerek által elmondott mondatok megismétlésére irányuló állandó kérések, vagy a telefon hangjának elégtelen felismerése az utcán való beszélgetés során bizonyítja. Ha ezek a tünetek jelentkeznek, tanácsos szakemberrel audiometriai vizsgálatot végezni.