Az audiometria a hallásanalizátor különböző intenzitású hangrezgésekre való érzékenységének meghatározására szolgáló módszer. A diagnosztikai vizsgálatokat audiológus végzi, aki az audiogram görbéi alapján meg tudja határozni a csont- és légvezetéses hangjelzések hallásküszöbét. A vizsgálat eredményei lehetővé teszik a halláskárosodás diagnosztizálását és annak fejlettségi fokát a fülpatológiás betegeknél.
Az audiometriai vizsgálat során a páciens különböző hullámhosszú (frekvenciás) és intenzitású hangjeleket kap. A páciens szubjektív érzeteinek megfelelően a grafikonon a minimális hangzási pontok vannak jelölve, amelyeket az auditív analizátor rögzít. A grafikonon a kapott pontok mindegyike jelzi egy adott frekvenciájú hangrezgés minimális intenzitását. A grafikon feldolgozása és az összes pont összekapcsolása után az audiológus két görbét kap: a hangok csont- és léghangvezetésének minimális küszöbét.
Tonális audiometria
Mi az a hallásaudiometria? Az audiometria egy módszer a hallásanalizátor hangvezető és hangérzékelő részei által érzékelhető minimális hangintenzitás meghatározására. Patológiák hiányában az ember képes hallani a suttogó beszédet vagy az óra ketyegését, amelynek hangrezgésének intenzitása 0 és 25 dB között van.
A 26 dB alatti intenzitású hangrezgések érzékelésének képtelensége halláskárosodásra utal.
Számos típusú audiometriai vizsgálat létezik, amelyek közül a legfontosabbak:
- számítógép;
- beszéd;
- tonális.
A tónusos audiometria egy módszer a halláskárosodás mértékének meghatározására a hangérzékelési küszöb alapján, 125 és 8000 Hz közötti frekvenciatartományban. A vizsgálatnak köszönhetően a szakember meghatározhatja a páciens hallásérzékenységének minimális szintjét, amely alapot ad a pontos diagnózis felállításához és a halláskárosodás fejlettségi fokának meghatározásához.
Javallatok
Az audiometriai tesztek az egyik legmegbízhatóbb fül-orr-gégészeti vizsgálatok közül a hallásérzékenység küszöbértékének felmérésére. Az akusztikai vizsga letételének közvetlen jelei a következők:
- otosclerosis;
- autofónia;
- halláskárosodás;
- eustachitis;
- visszatérő középfülgyulladás;
- traumás agysérülés;
- a nasopharynx gyakori gyulladása;
- a hallószerv rendellenes szerkezete.
Az eljárásnak nincs ellenjavallata, és nem igényel speciális képzést. A műszeres vizsgálati módszer lehetővé teszi a daganatok jelenlétének, a fül struktúráinak anatómiai rendellenességeinek, valamint a lágyrészek gyulladása során kialakult akadályok meghatározását. Így a fül-orr-gégészet orvosa nagy pontossággal meghatározza, hogy a halláselemző melyik részében vannak olyan kóros elváltozások, amelyek hallási diszfunkció kialakulásához vezetnek.
Terminológia
Az audiogram tesztelésének megértéséhez meg kell értenie az audiometriai módszert és a kapcsolódó terminológiát. A hallásélességet a hangrezgések két fő jellemzőjét figyelembe vevő adatok alapján határozzák meg:
- frekvencia (hullámhossz) - a hangjelek oszcillációinak 1 másodperc alatti számának jellemzője, amelyet hertzben (Hz) fejeznek ki;
- Az intenzitás egy fizikai mennyiség, amely meghatározza a hanghullám által keltett rezgések nyomáserősségét. Az audiometriai vizsgálatok a kényelem kedvéért nem skalárt, hanem relatív értéket használnak, amelyet decibelben (dB) mérnek.
A tónusos audiometria a hallási észlelés szubjektív mértéke, amely visszajelzést igényel az alanytól. Az audiológus egy audiométerrel meghatározott frekvenciájú és intenzitású hangjelzéseket ad, míg a páciens tájékoztatja, hogy észlel-e hangokat vagy sem. A fül-orr-gégészetben a hallóanalizátor működésében fellépő zavarok kimutatásának leggyakrabban használt tónusos módszere, amely lehetővé teszi a szőrsejtek érzékenységének mértékének, valamint a hangvezető és hangvevő rendszer esetleges zavarainak felmérését. .
Grafikon ábrázolása
Az audiometriai vizsgálatok az egészséges fül ellenőrzésével kezdődnek. A fülhallgatóra helyezett speciális fülhallgatóval a szakember meghatározza a légvezetési küszöböt. Az auricle mögött elhelyezkedő mastoid folyamat csontjának csontvezetőképességének meghatározásához egy speciális vibrátort rögzítenek.
A légvezetési eredmények a páciens hallási érzékenységi küszöbét értékelik, a csontvezetés pedig a hangjelzések észlelését jelzi, ha a hangvezető rendszert kizárják - „cochleáris tartalék”. A fül audiogramja lehetővé teszi, hogy nagy pontossággal meghatározza, hogy a hallóelemző melyik részében vannak megsértések.
A hangérzékelő rendszeren áthaladó hanghullám útjában akadályok hiányában az általa keltett rezgések a belső fül csontstruktúráiban sokszorosára felerősödnek. A középső vagy külső fül patológiái esetén csak a vibráció éri el a fül labirintusát, és ennek megfelelően a szőrsejteket (receptorokat).
Audiometriai szabványok
Az audiometriai vizsgálat eredménye egy audiogram, amely 4 jelgörbét mutat: kettő a jobb és kettő a bal fülre. A szakorvos a grafikus adatok alapján felméri a szőrsejtek érzékenységi fokát, azaz. hallási receptorok. A nemzetközi osztályozás szerint a halláskárosodás mértékét a kapott eredmények standard adatokkal való összehasonlításával határozzák meg:
- 26-40 dB - jelentéktelen halláskárosodás (1 fokú halláscsökkenés), amelyben a beteg nehezen tudja megkülönböztetni a suttogó beszédet;
- 41-55 dB - átlagos halláskárosodás (2. fokú halláscsökkenés), amelyben a beteg nem érzékeli a normális beszédet 10 m-nél nagyobb távolságból;
- 56-70 dB - súlyos halláskárosodás (3. fokozatú halláscsökkenés), amelyben a beteg képes érzékelni a nagy intenzitású hangjeleket;
- 71-90 dB - nagyon súlyos halláskárosodás (a halláskárosodás 4. fokozata), amelyben a páciens megkülönbözteti a nagyon hangos beszédet, amelyet legfeljebb 40 cm távolságra mondanak el a fülkagylótól.
A klinikai süketség diagnosztizálása során a betegek nem képesek érzékelni a 120 dB-nél nagyobb intenzitású hangrezgéseket. Teljes süketség esetén szinte lehetetlen a hallás-verbális kommunikáció a betegekkel.
Az eredmények értelmezése
A hallóaudiogram egy audiometriai vizsgálat eredményeinek grafikus ábrázolása. Kétdimenziós koordinátarendszerben a vízszintes (abszcissza tengely) a hangrezgések frekvenciáját jelöli Hz-ben, a függőleges (ordináta) pedig a hangjel intenzitását dB-ben. A grafikon általában két görbét ábrázol, amelyek közül az egyik a csont küszöbérzékenységét, a második pedig a hangok légvezetését mutatja.
A csontvezetés a hangrezgések által keltett rezgésekkel szembeni ellenállás jelenlétét jelzi a belső fül szerkezetében és a koponya csontjaiban. A légvezetés lehetővé teszi, hogy diagnosztizálja az akadályok jelenlétét a hangjel útjában a középső és külső fül légutain keresztül.
Hogyan kell értelmezni az eredményeket? Egy normál audiogram két grafikont tartalmaz, amelyek szélső pontjai a 0 és 25 dB közötti tartományban vannak. Ebben az esetben a levegő és a csont hangvezetésének grafikus eredményei közötti különbséget csont-levegő intervallumnak nevezzük. A vizsgálat eredményeinek értékelésekor az orvos a következő adatokat elemzi:
- ha a hangjelek csontvezetési görbéje a normál tartományon belül van, és a levegő görbéje sokkal alacsonyabb, ez vezetőképes halláskárosodás kialakulását jelzi;
- ha mindkét görbe egybeesik, de ugyanakkor a normál tartomány alatt helyezkedik el, szenzorineurális halláskárosodást diagnosztizálnak;
- a nagy csont-levegő intervallum jelenléte, amelyben mindkét görbe kívül esik a normál tartományon, vegyes halláskárosodás kialakulását jelzi.
A szenzorineurális hallásvesztés audiogramja lehetővé teszi a hangjelek érzékelési küszöbértékének meghatározását a csont-levegő intervallum nagyságával. Az audiometriai diagnosztika az egyik legmegbízhatóbb módszer a halláskárosodás súlyosságának meghatározására.
A 4. fokozatú szenzorineurális halláskárosodás diagnosztizálása során a hallásanalizátor nem képes a 91 dB alatti intenzitású hangok érzékelésére és feldolgozására.
Az ilyen patológiában szenvedő betegek gyakorlatilag még hallókészülékek használata közben sem különböztetik meg a hangokat.
